John Green: Csillagainkban a hiba

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…

„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

GABO, 2013

296 oldal

Ez egy csoda. John Green hihetetlen egy író vagy. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen történetből ennyit ki lehet hozni. Amikor megláttam a filmváltozatának az előzetesét, akkor gondoltam, azt, hogy „Jól van, akkor most belehúzok!„ és, ennek köszönhetően egy nap alatt elolvastam ezt a mesterien kidolgozott, hihetetlen szerelemmel átszőtt történetet.

Hazel nem volt valami optimista ezzel a támaszcsoportos dologgal, de azért elmegy, hogy szülei egy kicsit jobban érezzék magukat. Itt találkozik egy Augustus Waters nevű sráccal, aki Isaac barátja. A fiú egy percig sem veszi le róla a szemét, Hazel állja a tekintetét, majd Augustus megadja magát, és szívdöglesztően mosolyog. Végül leszólítja a lányt. Beszélgetnek és az lesz a vége, hogy Hazel vele fog megnézni egy filmet. Legalább édesanyja kérése, hogy szerezzen barátokat teljesül.

Augustus bemutatja a családjának, megmutatja a szobáját és a többi, végül megnézik a filmet. De előtte Hazel megígéri, hogy elolvassa A hajnal ára című könyvet, HA Augustus is elolvassa az ő kedvencét, A mennyei megbántást.

Nem kellett sok idő, hogy befejezzék az olvasást és máris áradoztak egymásnak. Egyre többet beszélgetnek, egyre többet lógnak együtt. Ez alatt szegény Isaac megvakult: egyik szemét a betegsége magának követelte, a másikat pedig most műtötték. És ha nem lenne elég, hogy meg is

vakult a barátnője, Monica is elhagyta…

Hazel és Augustus vitatkoznak A mennyei megbántás végén, mert a történet egyszer csak vége szakad. A lány elmesél, hogy már többször írt az írónak, hogy mi lesz a vége a történetnek, de ő nem válaszolt egyik levelére sem.  Majd a fiú írt az asszisztensének, akárcsak Hazel is. Így aztán Peter Van Houten meghívja őket szerény kis hajlékába, Amszterdamban. De fogalmuk sem volt hogyan jussanak el oda, mert Hazel már elhasználta a Kívánságát, de Gus tartogatta és eljött az idő, hogy felhasználja. De ekkor egy váratlan fordulat történik: „egy gránát robban”.

Telnek-múlnak a napok és az álmuk valóra válik: eljutnak Amszterdamba Hazel édesanyja kíséretében. A város egyszerűen gyönyörű. És ráadásul mr. Van Houten fizet nekik egy vacsorát, ahova Hazel édesanyja természetesen nem megy. Egy romantikus estét tölt együtt a két fiatal. Egyszerűen csodálatos, leírhatatlan mekkora öröm lehet egy idegen országban, egy idegen városban, egy idegen helyen vacsorázni életed szerelmével, és, amikor a hollandok rájuk néznek, csak mosolyognak, hogy milyen szép is a szerelem.

És eljutnak Van Houten-hez. Egy pizsamás, borostás ember nyit ajtót, aki kigúvadó szemekkel néz a fiatalokra és nem érti, mégis mi történik itt. Az asszisztense elmondja és nagyon nehezen (de tényleg nagyon nehezen) beengedi őket otthonában. Hazel kitartóan tette fel a kérdéseit, de a férfi nem válaszolt, sőt sértegette betegsége miatt, amit az asszisztens már alig tűrt. Egyre gonoszabb és gorombább kifejezéseket vágott Hazel fejéhez. A lány ezt nem hagyta. Egyáltalán nem érezte magát megsértettnek, de most ő következett, hogy dobálózzon a szavakkal. Majd szépen kiballagott az ajtón Gus –sal az oldalán és az asszisztens kísérte őket, mert felmondott. Elvitte a párt egy rendkívüli helyre, mert úgy érezte, hogy ennyivel tartozik azok után, ahogy munkaadója így beszélt velük. Ezek után csak úgy pörögtek az események a könyv lapjaival együtt. IMÁDTAM.

Aztán hazatértek. És Gus feltárt egy titkot szerelme előtt. Olyan titkot, ami még a „gránát robbanása” előtt történt. Iszonyú volt ilyet olvasni, és elképzelni sem tudtam. Csak azt hajtogattam magamban, hogy „Miért? Miért? Miéééért?”. De nem tehettem semmit, mert ez volt a csúf igazság, amit John Green kigondolt és megalkotott. Hálával tartozok neki, mert ez a könyv sok mindenre felhívta a figyelmemet, legfőképpen a múlandóságra. Gus és Hazel kapcsolata alatt éreztem leginkább, hogy az emberi életben minden apró mozzanat számít, minden alkalmat meg kell ragadni. És szeretni. Mindennél jobban szeretni, amíg megtehetjük, mert az emberi élet múlandó!

Kedvenc karakter: Hazel, Gus

Kedvenc jelenet: Hollandiai utazásuk

Értékelés: 5*

Kedvenc idézetek a könyvből

"Azután Augustus Waters a zsebébe nyúlt, és elővett egy doboz cigarettát, igen, azt! Kinyitotta, a szájába dugott egy szálat. (…)

– Nem árt, ha nem gyújtod meg – mondta, miközben a mama megállt. – Én pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost, de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra."

"Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd."

"Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte."

"Ez a baj a fájdalommal. Megköveteli, hogy érezzék."